2011. december 27., kedd

"It's Coraline. Not Caroline. Coraline,” said Coraline.


Fülszöveg (Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz)
"Coraline családjának új lakásában huszonegy ablak és tizennégy ajtó van. Tizenhárom ajtó nyílik és csukódik. A tizennegyedik zárva van, mögötte csak egy téglafal, amíg egy nap Coraline ki nem nyitja, és egy átjárót nem talál egy másik házba, amely a sajátjuk mása. Csak mégis más… 
Eleinte a másik lakásban minden csodás. Jobb a kaja. A játékdobozban felhúzható angyal van, amely körbe-körbe repül a szobában, a könyvek képei mozognak, a dinoszaurusz-koponya csattogtatja a fogát. És van itt Coraline-nak másik anyja és másik apja is, akik azt akarják, hogy velük maradjon, Legyen az Ő kislányuk. Meg akarják változtatni, és többé el nem engedni. Ebben a lakásban a tükör mögött még más gyerekek is csapdába estek. Coraline az egyetlen reményük. Be kell vetnie minden ravaszságát, hogy megmentse az elveszett gyerekeket, a szüleit és saját, normális életét."


Neil Gaiman fantáziavilágában minden ki-be-csavarodik, hogy az ember már szinte becsavarodik. Na hát ezt hiányoltam én a Farkasok a falbanból! Zseniális alapötlet, és itt most végre jól ki is lett bontva. Vagyis inkább összegubancolva... Na értitek... :)
Volt egy kis "Alice in Wonderland" érzésem, csak ez inkább "Coraline in Horrorland"... 


Coraline tipikus gyerek, folyton le kell kötnie magát valamivel, hogy unalmát elűzze, kedvenc tevékenysége, hogy felfedez, mindent, ami felfedezhető, és még azt is, ami nem... Legalábbis jobb lenne, ha nem tenné. Elég ijesztő lehet egy gyereknek már maga a tény, hogy új helyre költözik a család, hátrahagyva mindent, ami megszokott, de ha még a házban rálel egy olyan ajtóra is, ami látszólag nem vezet sehová, közben meg mégis, hát akkor felfedező legyen a talpán, aki nem indul neki... 
"Miss Spink and Miss Forcible made a point of telling Coraline how dangerous the well was, and they warned her to be sure she kept away from it. So Coraline set off to explore for it, so that she knew where it was, to keep away from it properly."
Coraline szereti a születi, csak úgy érzi, körülötte nem minden klappol: nem szereti az apukája főztjét, a nagymama régi, dohos szagú bútorai furcsák, nem érti, hogy lelheti valaki abban örömét, hogy egy tál gyümölcsöt fest le, és hogy a felnőttek miért mindig olyan elfoglaltak. Vagy mikor kérdeznek, miért kérdeznek butaságot, és hogyan képesek olyan nagy kényelemmel a semmin veszekedni... 
"Coraline wondered if they'd forgotten she was there. They weren't making much sense; she decided they were having an argument as old and comfortable as an armchair, the kind of argument that no one ever really wins or loses but which can go on forever, if both parties are willing."
Majd átcsöppen egy másik világba, ahol még ennél is sokkal furcsább dolgokkal kell szemben találnia magát... Vajon fel/ átértékelődnek a dolgok?
Hát persze!

Imádtam olvasni a könyvet! Gaiman nagyon jól kitalálta a "másik világot" és a szereplőket, főleg Coraline alakját, aki egy bátor, cserfes, éles eszű, jó meglátású kislány, sokszor ezerszer bátrabb, mint bármely más (f)elnőtt lenne, vagy legalábbis nálam biztos! :)

"She found herself to be quite worried that something would jump out at her, so she began to whistle. She thought it might make it harder for things to jump out at her if she was whistling."


Azt nem tudom hány éves kortól merném gyerekek kezébe/ fülébe adni, mert a rideg gombszemeken kopogtató körmök és a test nélkül futkározó, pókszerű kéz (hogy csak kettőt említsek) nálam igencsak megmozgatták a szőrt a hátamon, de ha pár klasszikusra gondolok, akkor éppenséggel Hófehérke mostohája sem sokkal szívderítőbb vagy akár Szörnyella De Frász... Meg hát engem nem kell alapul venni, mert képes vagyok olyanon "félni", amin a gyerekek csak nevetnek... :)

Mindenesetre Dave McKean illusztrációi tovább növelik a "para-faktort" :)

A lényeg, hogy erősen barátkozom Neillel, és nincs ellenemre a dolog, sőt... ;)

A nyelvezete, ennek a Gaiman-nek is egyszerű, érthető, mégis azért pallérozott. És telis-tele van humorral, sziporkával!
"How big are souls anyway?" asked Coraline. (…) "Fine,” said Coraline. „Don't tell me. I don't care. It doesn't matter if you help me or not. Everyone knows that a soul is the same size as a beach ball." She was hoping the other mother would say something like "Nonsense, they're the size of ripe onions–or suitcases–or grandfather clocks," (…)
"How are your dear mother and father?” asked Miss Spink. „Missing,” said Coraline. „I haven't seen either of them since yesterday. I'm on my own. I think I've probably become a single child family.”

~Értékelés: 10/10 és kedvenc! :) Lekötött, kikapcsolt, elvarázsolt, megborzongatott és megnevettetett. Plusz még tetszetős magvas gondolatokkal is szolgált. Mi kell ennél több egy könyvtől? :)
"Because,” she said, "when you're scared but you still do it anyway, that's brave."
"Names, names, names,” said another voice, all faraway and lost. „The names are the first thing to go, after the breath has gone, and the beating of the heart. We keep our memories longer than our names."
"Coraline sighed. „You really don't understand, do you?” she said. „I don't wantwhatever I want. Nobody does. Not really. What kind of fun would it be if I just got everything I ever wanted? Just lie that, and it didn't mean anything. What then?”" 

(Forrás:  http://artnerdem.deviantart.com/art/Coraline-Wallpaper-112360359  )

 "Oh–my twitchy witchy girl  
I think you are so nice,  
I give you bowls of porridge  
And I give you bowls of ice  
Cream.  
I give you lots of kisses,  
And I give you lots of hugs,  
But I never give you sandwitches  
With bugs  
In."   








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése