2018. február 7., szerda

This is US?! ~ Rólunk szól?!


Néha van az a könyv, ami vonz magához. Magunk sem értjük, hogy miért. Elkezdjük olvasni, és még akkor sem értjük. De valahogy, valamiért nem tudjuk letenni. Ha le is tesszük, valami hajt tovább, hogy újra felvegyük, és olvassuk tovább. Helyenként hülyeségnek érezzük. Közhelyesnek. Unalmasnak. Miért is olvasom én ezt? Nem is olyan jó... És akkor mégis miért nem tudom letenni?! És akkor egyszer csak megértjük. Eljön az oldal, ahol a nekünk szánt üzenet, AHA-élmény, hívjátok-ahogy-akarjátok van. Még az is lehet, hogy a szemünk csak úgy átsiklik rajta először, az agyunk vagy szívünk nem. Hoppá. Álljunk csak meg. Mi volt az? És betalál. És elolvassuk újra meg újra meg újra. Lehet, hogy nem csak ez az egy mondat lesz benne, hanem több. Nekünk szól. Rólunk szól. De leginkább: Hozzánk szól.

2018. február 5., hétfő

Joanne Harris: Szederbor

...avagy: Bor, mámor, Joanne Harris:
Emlékszem, régen sosem értettem a nagy hűhót, amit egyesek a bor körül csapnak. Ezt a nagy mítoszt és szenzációt és hozzáértést... Zsenge koromban, speciel nekem csak arra volt jó, hogy elbóduljak, és csakis az édes változatokat nem köptem ki. Azon belül tőlem lehetett olcsó vagy kannás, kevertem kólával vagy Schweppes naranccsal. Aztán jött a fröccsös korszak, ahol már elkezdtem a bor ízére is figyelni a hatása mellett... Aztán mire közel harminc lettem valahogy engem is elért ennek az egésznek a szele... Elszürcsölni egy-egy pohár testes, minőségi, száraz vörösbort, amit már eszemben sincs  keverni vagy kiköpni, miközben elgondolkodik az ember az élet értelmén és miértjein. Különösebben nem értek hozzá még ma sem, bár nagyon szeretnék, de olyanokat már én is tudok mondani, hogy milyen kerekdeden fűszeres, meg érezni a lankák zamatát. És közben el is hiszem a lankákat egytől-egyig... :D