2018. január 4., csütörtök

Jennifer Donnelly: Északi fény

A magyar borító nem tetszik... 
Elég sok könyvbe belekezdtem mostanság, és mivel megfogadtam, hogy ha valami nem fekszik, azt nem erőltetem, így elég sokat félre is hajítottam (nyugi, nem szó szerint). A címén akadt meg a szemem, őszintén megmondom, nem is emlékeztem mikor tettem fel a várólistámra vagy hogy miről szól. Északi fény - pont úgy hangzik, mint amit az ember lánya, karácsony táján, télvíz idején talán szívesen olvasgatna. Így hát belevágtam. És azt kell mondjam, nem bántam meg! Hosszú idő óta az első könyv, ami elejétől a végéig lekötötte és fenntartotta az érdeklődésemet. És ez mostanában sajnos nagy szó... 



   „Az idő lelassul, amikor az Északi Erdőbe eljön a nyár. Néhanapján teljesen megáll. Az esztendő nagy részében a szürke, alacsonyan lógó égbolt tengerkék lesz, olyan hatalmas és ragyogó, hogy az ember akarva-akaratlanul mindent abbahagy – például a mosott ruhák teregetését, vagy a kukoricahántást a hátsó lépcsőn –, csak hogy felbámuljon rá. A nyírfák között susogó sáskák az ágak árnyékába csalogatnak, a levegő súlyosan édes, balzsamillatú a mozdulatlan hőségtől.
        Amint ott állok a Glenmore-nak, a Nagy Jávorszarvas-tó legjobb szállodájának a tornácán, azt mondogatom magamnak, hogy a mai nap – 1906. július 12. csütörtök – pont ilyen nap. Az idő megállt, s ez a tökéletes délutáni szépség és nyugalom soha nem ér véget. A New York-i, fehér nyári ruhás vendégek mindörökké krikettezni fognak a gyepen. Öreg Mrs Ellis az idők végezetéig limonádéért rikácsol, és botjával ütögeti a rácsot. Az uticai, rome-i és syracuse-i orvosok és ügyvédek gyerekei megállás nélkül futkároznak majd az erdőben, nevetgélnek, visítoznak, és szédelegnek a sok fagylaltevéstől.
  Hiszek az ilyen dolgokban. Szívből hiszek. Jól értek a hazugságokhoz.

Végső elkeseredésemben, hogy nekem mostanában tényleg semmi nem fekszik, én, akinek a krimi könyvben eddig se tetszett, csak filmen, épp egy krimit vágtam utoljára sarokba (nyugi, tényleg nem szó szerint!), mire felütésnek ebben a könyvben is egy rejtélyes haláleset szerepel. Számomra azonban egyáltalán nem krimi ez a történet. Hacsak nem az elveszett vagy elveszendő álmok utáni, hol lázas, hol hitét vesztettebb nyomozás, kutatás nem számít kriminek... 


Kép: google

Az 1900-as évek elején járunk, csodálatos, ám kegyetlen vidéken, csodálatos, ám kegyetlen emberek között, akiknek életét az éghajlat, időjárás, évszakok irányítják, akik nem csak könyvekből ismerik a kemény munkát, még keményebb sorsokat, sőt, könyvekből a legkevésbé... Itt él főszereplőnk, Mattie (Mathilda) Gokey (franciából amerikaiasodott Gauthier), hét gyerekből a második legidősebb. Mattie sokkal többre hivatott, mint amire az élet szánná, ha csak apjára és anyjának tett ígéretére hallgatna. Még szerencse, hogy ott van neki, barátja Waver, akivel szópárbajokat vívnak, és Miss Wilcox, aki a megszokás és konvenciók iszapját igencsak felkavarja maga körül. A történetről nem árulok el többet, derítse ki mindenki magának...

Láttam, amint egy medvebocs felemelte pofácskáját a szemerkélő tavaszi esőben. És az ezüst téli holdat, magasan, rezegve. Láttam ősszel egy bódét, ami karmazsinvörös juharsziruptól tündöklött, virradatkor meg egy hegyi tó kimondhatatlan csöndességét. Láttam, és szerettem őket. De láttam a dolgok sötét oldalát is. A télen éhen halt őz tetemét. Hóviharban a szél dühödt őrjöngését. És azt a homályt, ami mindig ott borong a fenyőfák alatt. Még a legragyogóbb napokon is.


Jól esett olvasni, mert olyan kis klasszikus íze van. Központban, kiemelten a női sorssal. Azokat az időket idézte fel bennem, amikor gyerekként leültem a tévé elé megnézni a Váratlan utazás epizódjait. Tiszta, egyszerűnek tűnő emberek, életek, akiket olykor  igencsak bemocskol a sors. Kicsit giccses, talán. Kicsit elnyűtt, talán, de jóleső nosztalgia kapja el az embert. Ha hagyja.  Én most hagytam. Jó is volt. :)

Váratlan utazás, kép: google


„Ott maradtam a létrán, és a porcelánfigurára bámultam. Téved, Josie néni, gondoltam. Amit én érzek, az nem büszkeség, hanem egy másik bűn. Rosszabb az összes többinél, amelyek azonnali, heves és forró bűnök. Ez a bűn mélyen az ember belsejében van, és csendben, észrevétlenül rágja belülről, mint borsóféreg a disznót. Ez a Nyolcadik Főbűn. Az, amit Isten kifelejtett.
A Remény.” 

Kiadta: Ciceró, 2008
Fordította: Kiss Marianne
Eredeti cím: A Northern Light / A Gathering Light
Oldalak száma: 356


A szavak ereje, legelésző tehenek, fogalmazásfüzetek és a klasszikus történetek legyenek veletek,
Miamona

2 megjegyzés:

  1. De jó, hogy posztolsz újra! :)
    Amiről a Váratlan utazás hangulata ugrik be, az csak jó lehet. ;)

    Ó, és látom oldalt, hogy Fannie Flagget olvasol, dejó! Írj arról is majd!

    VálaszTörlés