2017. január 29., vasárnap

Matt Haig: A ​fiú, akit Karácsonynak hívnak


„De bárhogy hívd az öreget, a lényeg, hogy ismered. Pedig volt idő, amikor senki még csak nem is hallott róla, mert még csak egy Nikolas nevű kisfiú volt, aki a nagy semmi, pontosabban Finnország kellős közepén élt, és semmi köze nem volt semmilyen csodához azon kívül, hogy hitt benne. Gyerek volt, aki alig ismerte a világot, csak azt tudta, milyen ízű a gombaleves, és hogy az északi szél hideget hoz. Szerette a meséket, és csupán egyetlen játéka volt, egy tarlórépából farigcsált baba.”

Már majdnem februárt írunk, de ez a könyvecske még csak most jutott odáig, hogy elolvassam. Igaz, hogy karácsonyi ráhangolódásnak szántam eredetileg, de talán így még jobb is. Ugyan ki szabja meg, hogy karácsonyi történeteket nem élhetünk át az év bármely szakában?! A január-február amúgy is elég lehangoló tud lenni, a nagy szürke, köd és szmog foltozta kabátjával, jéghideg leheletével. Délutánonként már érezzük ugyan, hogy a világosság próbálkozik, de a hideg még mindig makacs, mint egy rossz rénszarvas... Ilyenkor különösen jólesik bevackolódni, egy forrón gőzölgő bögre és könyv társaságában. Senki nem néz oda, ilyenkor aztán lehetünk szentimentálisak vagy hóbortosak, vagy egész egyszerűen csillogó szemű gyerekek, akik mesét akarnak. Még akár 30,40,50... felett is. 


Kép forrása: google

A Mikulás egy szép hagyomány, a szeretet és hit meséje. Nagy pocakos, fehér szakállas, piros ruhás, fekete bakancsos, pufók öreg, aki minden évben egyetlen éjszaka alatt megkerüli a földet, ajándékot, azaz örömöt és csodát szállítva minden egyes embernek a Földön. Ehhez aztán kell hit jócskán. A gyerekekben pedig még feltétel nélkül megvan. Na de arra vajon gondol-e valaki, hogy mi, vagy ki volt a Mikulás még mielőtt... nos Mikulás lett?! Matt Haig gondolkodott rajta, úgy látszik elég sokat, és színes fantáziájának köszönhetően most kaptunk egy verziót. Nekem személy szerint nagyon tetszett!

„Mert az emberek meg a koboldok valójában jók, csak kicsit eltévedtek.”

Lehetne didaktikus, de valahogy mégsem az. Lehetne közhelyes, de valahogy mégsem az. Lehetne csöpögős, de valahogy mégsem az. Ott egyensúlyoz mindennek a határán, mint egy pajkos kobold, néha átdugja  a nagylábujja hegyét a vonalon, csak hogy lesse a reakciókat, aztán mielőtt még tetten érnék, már vissza is húzta a lábát, és cinkosan fütyörészve odébbáll, akarom mondani páctáncol. Így történhet, hogy míg az egyik pillanatban óhajtósóhajtással szétárad bennünk a jóleső, bizsergető meleg, addig a másikban egy trollnak szétrobban és miszlikekre hullik a feje. A csodásan elegáns, magasztos rénszarvasok pedig igencsak kecsesen pottyantanak és csurrantanak az arra érdemes emberek fejére... Senki sem fekete vagy fehér, jó vagy rossz, közhely vagy... nos, nem is tudom mi a közhely ellentéte? Mindenkiben van minden, egy kicsit mindenki eltévedhet. Még az Igazmondó Glimpi is, csak neki még szegénynek önkéntelenül be is kell vallania... Mindenhol eluralkodhat az elnyomás, az ártó szándék, és bár bőven érhetnek veszteségek, még akkor is, ha történetesen te vagy a Mikulás, a végén mégis minden, vagy legalábbis sok minden fordul mézeskalácsosra.



Kép: saját


Különösen tetszett az építkezés, ahogy szépen lassan minden a helyére került, a piros sipkától kezdve, a kéményen átférésen keresztül egészen a piros orrú Rudolfig. Ha a gyerkőc fluimucil korba kerül, és csak azt tudja hajtogatni, hogy de miéééért, és már minden hajszálunk kihullott, minden fantáziánk elfogyott, nyomjuk a kezébe vagy a fülébe Matt Haig szavait, és minden a helyére kerül. Legalábbis egy darabig. Arra persze ez a könyv sem ad választ, hogy az egerek ugyan miért szeretik annyira a sajtot, de Matt talán erre is kitalál valamit... :-)



Kép: saját


A két legfontosabb dolog, amit tanultam:


1.) „Lehet, hogy a kívánság végeredményben csak nagyon erősen remélt remény.”
 2.) „A képtelenség nem más, min az elképzelhető, amit egyelőre még elképzelhetetlennek találsz.”


Jól teszitek, ha ti is megjegyzitek! ;-)



~ Értékelés:





Kép forrása: google



Elfogult vagyok, és nem csak azért, mert (majdnem) februárban visszahozta nekem a decembert, az izgalommal teljes várakozást, a gyermekkort, a csillogó szemet és a mesék ringatását, hanem mert mindezt egyedien, nem elcsépelten, ötletesen, jólesően tette.



2 plusz pont:

1. Chris Mould egyszerű ám jópofa illusztrációi
2. Magyari Andrea szépirodalmi csempészetű fordítása, úgy is mint: 
~ „szárnyat igéz a rénszarvasra”
„fentről térkép volt a táj”


Kiadta: Kolibri, 2016
Fordította: Magyari Andrea
Eredeti cím: A Boy Called Christmas
Eredeti megjelenés: 2015
Terjedelem: 270 oldal





A csokitallér, Durmika, Topó Apó, a gombaleves, a mézeskalács, a búgócsiga, a piros sipka, de mindenek felett a hitt legyen veletek,
Miamona

2 megjegyzés:

  1. Ebben a mostani zimankóban mindegy is, hogy karácsony nincs, vagy már elmúlt, annyira nagyon tél van, sőt nagybetűs Tél van, hogy ilyenkor is simán jóleshet egy ilyen környezetben és időben játszódó mese. :)

    Voltak, akiknek sok volt az a trollfejes incidens, szerinted elfért a mesében? Vagy mennyire felnőttmese ez?
    Majd kölcsönkérhetem, jövő november tájékán?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bőőőven elfért, ne viccelj! Akinek sok volt, klasszikus tündérmeséket se olvasson, mert azok ám a durva dolgok! És tényleg azok, de a gyerek nem úgy gondol bele, ahogy mi, és fel tudja dolgozni! :) Felnőtteknek is élvezhető, nagyon klafa gyerekmese ez szerintem!
      Kölcsön hát! ;)

      Törlés