2016. január 3., vasárnap

Miamona's Reading Challenge 2016

Tavaly pattant ki először a fejemből, hogy ha Mark Zuckerbergnek lehet olvasási kihívása, akkor nekem is. Életre is hívtam a Miamona's reading Challenge-t, melynek lényege, hogy ne szorítson senkit különösebb korlátok közé, inkább csak egy kis mókás iránymutatás. Nem gondoltam volna, és nagyon örülök, hogy ennyien részt vettetek, sőt volt, aki saját listával nevezett. Köszönöm, hogy osztoztatok a bolondériámban, remélem így lesz ez idén is! :) 
Volt egy mini szavazás is a blogon, aminek eredménye értelmében legalább 16-an ismét velem tartanátok, egy valaki pedig még meggondolja. Nos, ez már bőven elég nekem, hogy megpróbáljak új kategóriákkal előállni...

A kihívást kiötlő keze kicsit mindig, még tudat alatt is maga felé hajlik, hiszen fejében ott kavarognak a könyvek, amiket olvasni szeretne, de még így is sikerült többször meglepni magam. A Stallóhoz például tényleg ki kellett nyitnom az ablakot, és nem bántam meg. Gerald Durrellel való állati jó találkozásom végre nem húzódott tovább, és még sorolhatnám... Részletes teljesítési lista itt.

Remélem, illetve a beszámolóitokból tudom, hogy ti is hasonló kincsekre is bukkantatok, nyitottatok, és a jutalom nem (mindig) maradt el. Meglátjuk, talán az idei kategóriák is új lámpákat gyújtanak, új világokat, életeket, ismeretségeket csempésznek a mindennapjaitokba, talán olyan könyveken keresztül is, amiket más körülmények között nem biztos, hogy kézbe vennétek...
Idén is érvényes, hogy úgy faragjátok át a részleteket, ahogy csak szeretnétek. Ha viszont nincs kedvetek agyalni vagy tetszik  a felhozatal, akkor íme...

~°°~_______________________________________~°°~


Az én 2016-os kategóriáim:





1. Frissensült  

Idei, 2016-os, friss, ropogós, új megjelenés. Lehet külföldi vagy magyar, regény vagy novelláskötet, képregény vagy zsoltáros könyv. A lényeg, hogy ide véle, melegébe'!





Képek: we♥it
2. Madarat tolláról 

Ne kérdezzétek hogy pattant ki a fejemből, a lényeg, hogy valamiféle madár szerepeljen vagy a címben vagy a borítón. Szárnyaljunk szabadon, aztán majd meglátjuk mi sül ki belőle... 



3. Gyerek-gyerek-gyerek...

Jó, tudom, ezzel hajlik leginkább magam felé a kezem, mert amúgy is vonzanak engem a gyerekek, mármint normál módon...:) A megkötés itt egy kicsit szigorúbb, legyen a könyv főszereplője (vagy egyik főszereplője) egy maximum 10-12 éves gyerek.



4. Al dente

Az olaszok tudnak. Szerintem nem is akárhogy! Eddig valahányszor olvastam tőlük, még nem nagyon csalódtam. Aki ismeri már a dörgésüket, azért, aki meg még nem, azért keresse velem együtt a társaságukat. Tehát olvassunk (legalább) egy könyvet olasz szerzőtől. Nem kell belemennünk a részletekbe, hogy Olaszországban élő legyen-e vagy elég ha ott született, rátok bízom, csak olasz legyen, ízig-vérig!



5. Made in Hungária

Úgy érzem, sokkal több figyelmet érdemelnek hazai valaha volt és mai aktív íróink, költőink. Olvassunk hát tőlük is, (legalább) egy magyar szerző, (legalább) egy magyar művét. Ugyanaz vonatkozik a részletekre, mint az előbb, illetve lehet akár szerkesztésről is szó, csak ez esetben a szerkesztett művek is magyar tollból származzanak és magyar nyelven legyenek.


6. Borzongás

Mostanában sokat volt igazi ködös, misztikus időjárásban részünk, lehet, hogy ezért is kezdett el annyira vonzani a borzongás. Itthon elkezdtünk ilyen jelegű filmeket is nézni, és mivel ez sem az a műfaj, amit olyan gyakran vennék a kezembe könyv formájában, ám, amikor mégis megteszem, be kell látnom, hogy tetszik, arra gondoltam legyen ez egy kicsit tudatosabb. Szóval olvassunk valami és bármi borzongatót! Lehet az horror, thriller, krimi, sci-fi, cli-fi, amit akartok, a lényeg, hogy a szőrszálaink az égnek álljanak, és kétszer is meggondoljuk, hogy fel merünk-e kelni, ha moccan valami a sötétben... 



7. Hát ez kriminális!

Hogy egyáltalán nem olvasok krimit, az tényleg kriminális! Nem, nem és nem. Nem akarom, hogy egyáltalán, semmilyen mértékben, formában ne feküdjön nekem a műfaj. Nem és kész. Olvassunk krimit! Kri-mit akar... hahaha. Ennyi!






8. Cím: Eres ökör?

Gondolom ettől most mindenki szemöldöke kicsit a homloka közepére szaladt. Nem karácsonyi puncsoztam be, pont ezt a reakciót keresem. :) Olvassunk olyan könyvet, aminek annyira hülye címe van, hogy már furdalja az oldalunkat a kíváncsiság, hogy ez meg mi a fenéről szólhat...





9. Mestersége???

Annyiféle furmányos, érdekes és sosem hallott mesterség létezik a világon. Régebben tetszett például, amikor festőkről, gésákról vagy éppen muránói üvegfúvókról olvastam, de a gyöngyhalászok élete is nagyon érdekelne, csak ezzel is pont úgy vagyok, mint a történelemmel, hogy amíg nem ültetik nekem érdekes történetbe, addig nem köt le, és nem szánom rá magamat. Keressünk és olvassunk hát olyan regényt, és ez itt most megkötés, hogy ne dokumentarista leírás legyen, amelynek középpontjában valami számunkra érdekes mesterség bemutatása áll. Elég, ha a középpontjában áll, nem kell, hogy az egész könyv, 100%-ig csak arról szóljon, csak 1-2 jelenetnél, mozzanatnál azért kicsit többet mutasson belőle. :)


10. Hahota

Nevetni jó. Én az életben nagyon sokat szoktam, állítólag van, hogy minden különösebb ok nélkül is... :) Humor nélkül nincs szerelem, nincs élet, mégis, könyvekben valamiért nem nagyon keresem a kifejezetten humoros, derűs írásokat, pedig, ha a kezembe akad egy, mint mondjuk nemrég Durrell vagy Jonas Jonasson, rájövök, hogy tetszik, és igenis tudom értékelni, és önfeledten kikapcsolódni, szóval rajta, olvassunk valamit, amitől a hasunkat fogjuk a nevetéstől!


+1 Játszd újra, Sam!

Ezzel a kategóriával, mint eddig is, ha az én listámat követitek, kiválthattok egy számotokra kevésbé tetszetőset. Régebben kategorikusan kijelentettem, hogy márpedig én nem fogok újraolvasni semmit, mert közben mennyi újdonságot szalaszthatok el, hisz így is túl rövid az élet, túl sok a könyv, bla-bla-bla, aztán szépen, évente elkezdett beficcenni egy-egy újrázás, és elkezdtem ráérezni a gyönyörére. Hogy ez a sor ne szakadjon meg, vegyünk elő valami abszolút kedvencet, amit már olvastunk, és megfogadtuk, hogy bizony újra magunkévá szeretnénk tenni! Most itt az alkalom!



Ennyi lenne az idei felhozatal, remélem teszik, ha mégse, akkor nosza, alkossatok saját kategóriákat! :)


Néhány részletecske:  


~°°~_____________________________~°°~

Jelentkezni idén is egész évben, akár az utolsó pillanatig lehet.
Teljesíteni a kategóriákat értelemszerűen 2016. december 31-ig kell lehet.
A lista tetszés szerint átszabható, egyetlen kritérium, hogy 10 (+1) legyen.
Egy könyv lefedhet több kategóriát is (akármennyit egyszerre).
Olvasási nyelv megkötés csak az 5-ös, magyar kategóriánál van.
A kihívás, plecsniért molyon is elérhető



~°°~_____________________________~°°~

Figyelem!
Mivel az adminisztráció két helyről (blog és moly) elég sok időt vesz igénybe, ha csak én csinálom, a segítségeteket szeretném kérni, annyiban, hogy a megadott saját mintám szerint kitöltitek ez a kis táblázatot, így könnyebb egy helyen kezelni minden jelentkezőt. A segítségeteket köszönöm előre is!

~°°~_____________________________~°°~


Kihívásra fel, a kategóriák és a könyvek legyenek veletek, no meg a kellő mennyiségű szabadidő,
Miamona

58 megjegyzés:

  1. először örültem, mert az első két kategória simán menne, aztán láttam a gyerekszereplőt, na, itt nekem annyi is. de a vége megnyugtatott, mert átszabhatom. :D
    jó kis kategóriák, tetszik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hihihi :) Ott a jolly joker is, ha csak egy kategória nem fekszik. :)

      Törlés
  2. Köszi, üdv ismét és hajrá! ;)

    VálaszTörlés
  3. szia! jövök én is és a te kategóriáidat követem.
    sophiesusan

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Üdv köztünk! Köszönöm, hogy már a doksit is kitöltötted! Hajrá! :))))

      Törlés
  4. Szia! Idén én is megpróbállom, nagyon tetszenek a kategóriáid :) köszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Zsana, próbáld csak, nincs veszteni való, csak nyerni... :) Kérlek még majd ide is dobj pár betűt és X-et, köszi előre is: https://docs.google.com/spreadsheets/d/13KkltpdwsxrVpVnjtLfN5JlKO7ADbochD8wUvB-kG_I/edit#gid=0

      Törlés
  5. Én jövök!! :)
    Nagyon jó kis kategóriákat állítottál össze, úgyhogy a Tiédet fogom követni. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó, gyereeee! :) Köszönöm, megtisztelsz! :) Kérlek még jelentkezz itt is, csak a formalitás kedvéért: https://docs.google.com/spreadsheets/d/13KkltpdwsxrVpVnjtLfN5JlKO7ADbochD8wUvB-kG_I/edit#gid=0

      Törlés
    2. Kitöltöttem a doksit, és nemsokára a blogon is írok a kihívásról! :)

      Törlés
  6. Szia :) Idén én is csatlakozom. :) Nagyon jó ötleteid vannak.
    Kicsit variáltam ugyan a listán (2 ponton), de többségben a tiédet követem.
    http://ariadneolvasmanyai.blogspot.hu/2016/01/reading-challenge-2016.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi és üdv a fedélzeten! Köszi a doksi kitöltést is! :) Tetszenek a variációk is, jó olvasást! :)

      Törlés
  7. Szia!
    Szeretnék csatlakozni! Nagyon jók a kategóriák, így a Tiédet követem. 2 kategóriát lassan ki is pipálhatok az idei első olvasmányommal és elárulom, hogy az egyik a madaras. :) Moly-on is jelentkeztem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Kritta, köszi a jelentkezéseket, doksi kitöltést, lelkesedést, ígérem, innentől már csak a színtiszta élvezet marad! ;)) Hajrá, kellemes olvasást!

      Törlés
    2. Remélem megmarad a lelkesedés addig, amíg végigjárom a listát. Most éppen a Ne bántsátok a feketerigót olvasom, ami rögtön két kategóriát is lefed, hiszen gyerekek a főszereplők, ráadásul kettő is. :)

      Törlés
    3. Bocsi, kritta vagyok, csak a gasztro blogom címéről. :)

      Törlés
    4. Na tessék, így kell ezt! ;)

      Törlés
  8. Na tessék, nem akartam játszani, de a 9-es kategóriára rögtön beugrott egy jelölt így meg elgondolkodtam :))) még majd kitalálom, mi legyen ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Dec. 31 éjfélig is ráérsz eldönteni :D :D Ne kapkodd el! ;) Szeretettel várlak, ha jössz, azzal, amivel csak akarsz! Ennél jobb ajánlatot nem tudok :P

      Törlés
    2. Pont a 9-esre? Semmi ötletem! Mi jutott eszedbe, Ilweran?

      Törlés
  9. Bár az elején kicsit megijedtem... madár? olasz? jujj! De aztán rájöttem ugyanmááár, nem rettenünk el még az eres ökörtől sem! :D
    Jövök idén is, és a te kategóriáidat követem. :) Írok majd róla posztot is. Doksit töltöm! :) Köszi a kihívást ismét!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne ijedezz, drága Pupillám, hisz, tudod, minden úgy farigcsálható, ahogy akarod! ;) Üdv ismét itt, várom a posztot!:)

      Törlés
    2. Na, teljesítettem az ijedeztetős madár kategóriát izibe! :D (Audrey Niffenegger: Hollókisasszony, 1 óra alatt elolvasható) :)

      Törlés
    3. Óóó, köszi a tippet, jól hangzik! Elkezdtem olvasni a kommented, és azt hittem azt írtad, na, teljesítettem is a kihívást :DDD

      Törlés
    4. Annyira nem vagyok pro :D bár már két könyvet olvastam idén, de az összes kategóriát nem tudnám rájuk húzni ;))) hehe. Meg mi abban az élvezet, ilyen gyorsan túlesni rajta?! :D

      Törlés
    5. Már kettőt? Eszem megáll, én még egy negyedet sem... :D Hát ezért van nekem csak az a 43 :)

      Törlés
    6. Mert a Khaled Hosseiniben már 80%-on is túl voltam szilveszterkor. :) Ez a holló meg a második, de ez mondom, egy óra se volt az előbb. :P hihi, hát mindig próbálok az elején elhúzni, mint a vadlibák (ha már lúd, legyen kövér, és egyéb madarasságok!) :))

      Törlés
  10. Nagyon testhezállónak érzem most a kategóriáidat, de lehet, hogy csinálok egy saját verziót, csak mert imádok listázni. :) Néhány már meg is van, a héten majd kiteszem a blogra, de akkor jelentkezem, meg molyon is. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szuper! Várlak! (A táblázatot se hagyd ki :D)

      Törlés
  11. Ez most nekem is nagyon bejövős, szerintem majd jövők én is :)
    Azt hiszem nekem a madaras lesz nehéz, de majd kérem a könyvtárosok segítségét, hogy madaras könyvet keresek :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szabó T. Anna: Senki madara, Audrey Niffenegger: Hollókiassszony, Lian Hearn: A fülemülepadló, Josh Malerman: Madarak a dobozban :)
      Én is megijedtem tőle, de tök sok ilyesmi van, az első kettő ráadásul illusztrált és rövid. :)

      Törlés
    2. És akkor még azokról nem is beszéltünk, aminek csak a borítóján van madár! Én azt hiszem az Esti ködök kertjét fogom! :)

      Törlés
    3. Téényleg! :) Az eszembe se jutott most.

      Törlés
  12. Szia MiaMona!
    Nagyon örülök, hogy idénre is csináltál kihívást, a tavalyi is nagyon tetszett. Ha nem gond, lenne pár kérdésem:
    A gyerek témánál az is elfogadható, ha az elején gyerek, és a könyv végére felnő?
    A fura címnél elég, ha nekem fura a cím?
    A +1 most is kiválthat egy másikat, mint tavaly?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Bubu!

      Bár nem szeretem a megkötéseket, a gyerek, jó lenne, ha végig gyerek lenne. :) Vagy legalább 80%-ban. Ha a maradék 20-ban nő fel, hát egye fene... :D
      A fura cím abszolút neked legyen fura, hiszen nem is tudhatjuk másnak mi fura... :-)
      Igen, a +1 így működik idén is. Azt hittem egyértelmű, de akkor mindjárt odaírom, hátha másnak sem az. :)

      Törlés
    2. Ok, köszi, akkor keresek másik gyerektörténetet :)
      Fura nevű sincs sok, majd kitalálok valamit!

      Törlés
    3. Kinek hol kezdődik a fura...:) Amikkel én eddig szemezgettem:
      Oliver Sacks: A férfi, aki kalapnak nézte a feleségét
      Kőrösi Zoltán: Szívlekvár
      Julie Orringer: Légzőgyakorlat fuldoklóknak
      Josh Malerman - Madarak a dobozban - ez rögtön két kategóriát is kipipál... :)))
      Most, hogy erre állt rá az agyad, meglátod annyi jön majd szembe, hogy választani lesz nehéz... :)

      Törlés
  13. Szia! :)) Jövök, de kicsit alakítottam a listán!

    ☼ Idei, 2016-os kategóriák: ☼

    1. Frissensült ~ Idei, 2016-os megjelenésű kiadvány.
    2. Rád lehet nézni ~ A címben vagy a borítón szerepeljen ember (arc, test).
    3. Gyerek, gyerek, gyerek… ~ A mű (egyik) fő(bb) szereplője egy maximum 10-12 éves gyerek legyen.
    4. British afternoon tea ~ Igazi angol (brit) szerző műve és/vagy Angliában játszódó mű
    5. Made in Hungária ~ Egy magyar szerző, magyar műve.
    6. Borzongás ~ Műfaji megkötés nélkül, bármi, amitől égnek merednek a szőrszálaink.
    7. Hát ezt úgysem érem meg! ~ Olvassunk bármilyen posztapokaliptikus, disztópikus művet.
    8. Cím: Eres ökör? ~ Elképesztő, hülye című könyv, ahol kíváncsiak vagyunk mit rejt a belső…
    9. Mestersége??? ~ Olyan regény, és ez itt most megkötés, hogy ne dokumentarista leírás legyen, amelynek középpontjában valami számunkra érdekes mesterség bemutatása áll.
    10. Humor Harold ~ Olvassunk valamit, amin jó nagyokat lehet nevetni.
    +1. Játszd újra, Sam ~ Olvassunk újra valamit, amit csak szeretnénk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tetszik a te listád is! :))) Üdv és hajrá! :)

      Törlés
    2. Jajj ******!!!! :D most esett le az eres ökör... hogy címeres ökör... jó ég, valaki csapjon kupán XD Sírva röhögök!

      Törlés
    3. :))))))))))))))))))))))))))))))))

      Törlés
  14. Szia Miamona!
    Csatlakozok idén is hozzád :) Nagyon jó kis kategóriákat állítottál össze, már tervezgetem is az olvasnivalókat! :) Jelentkeztem a molyon és a táblázatodban is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szuperköszi! :))) Üdv a fedélzeten! Kellemes tobzódást! :)

      Törlés
  15. Csatlakoztam, idén is a Te síneiden utazom ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi és üdv, remélem nem lesz túl rázós utad!:)))

      Törlés
  16. Én is jönnék:) Remélem lesz időm a kölkök mellett olvasni, de ezt az évet a hobbijaim közül inkább a könyveknek szentelem. Csak az Al dente kategórián változtattam kicsit, Olaszországban játszódó regényt szeretnék most olvasni. Mindjárt töltöm a doksit is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gyere, bátran! :) Igen, azon is gondolkodtam sokáig, hogy Olaszországban játszódjon-e vagy olasz íróé legyen. Ha ügyes vagy pont kifogsz egy olyat, ahol minden teljesül. :) Hajrá, kellemes kikapcsolódást, töltődést egész évre! :)

      Törlés
  17. Szia!

    Jelentkeztem molyon saját listával:
    http://moly.hu/hozzaszolasok/6000421

    VálaszTörlés
  18. Szeretném ajánlani az eres ökörre: http://www.pagony.hu/smorc-angela-nem-akar-legoba-lepni :D :D Smorc Angéla nem akar legóba lépni! :D :D Ennél jobbat szerintem nem találunk! XD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pfúúúú és milyen találó, én is utálok legóba lépni :D

      Törlés
  19. Szia!
    Jövök én is, ismét a Te kategóriáiddal. :)
    bazsalikom

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia bazsalikom, üdv a klubban! ;) Köszi és jó olvasást! :)

      Törlés
  20. Ajánlom a cím: eres ökörhoz David Sedaris: Let's Explore Diabetes with Owls című novelláskötetét! :D Ez még a The Girl Who Circumnavigated Fairyland in a Ship of Her Own Makignnél és a Smorc Angéla nem akar legóba lépninél is furább! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a díjat te nyerted! :D :D OMG! :D Egyik jobb, mint a másik! :D
      Nekem is kéne már írnom egy cím eres ökrös novelkát :)

      Törlés
    2. Köszi! :D Hol vehetem át a kupát? :DDD
      Neked van már jelölted erre a kategóriára?

      Törlés
    3. Na, még egy gyöngyszem az eres ökörre: Szonáta gordonkára és kávédarálóra (https://moly.hu/konyvek/okvath-anna-szonata-gordonkara-es-kavedaralora) :D

      Törlés