2014. december 21., vasárnap

Fabio Stassi: Charlie utolsó tánca




Lehettél volna: hosszútávfutó a londoni olimpián, arcszappanozó borbélytanonc, kolbászgyártó sertéstenyésztő, zsoké, tulipánszedő, bokszoló, porszívóügynök, állatpreparátor, üveges, gyertyaöntő... De nem lettél. Vagy csupán ideig-óráig...
Helyette Chaplin lettél. Charlie, avagy "Chas" Chaplin. Az örökké magányos, tragikomikus, egyszerre szánni, szeretni és nevetni való bolondbotcsinálta ösztönlény. Akinek célja a szórakoztatás, ami nem cselekvés, ó de nem ám, hanem alap érzelmi állapot. És célja még az "emlékek bebalzsamozása". Azt hiszem, ehhez nagyon értettél. Még ma is, ha kezünk ügyébe egyszerre akad villa és zsemle, erős késztetést érzünk, hogy krumpli lábaidon táncot járjunk az asztalon. Vagy ha az utcán átsuhan egy árny, egy kissé esetlen, botladozó, hátával is játszó kedves csavargó, sétapálcával, túl nagy nadrágban, túl kicsi kabátban, keménykalappal a fején, félszeg tartással, Te jutsz az eszünkbe. Te, kedves Charlie, aki hátadat fordítottad Amerika felé, miközben az óceánra meredtél, amin átkeltél ugyan, mégsem érkeztél haza soha. Te, aki esendőségével többször is megnevettetted a halált... Aki nélkül a mozi nem lenne ugyanaz. És aki nélkül ez a könyv sem születhetett volna meg... 


Képek forrása: Pinterest
Esendőség. Talán ez a legjobb szó Chaplinre. Ebben benne van minden, ami egy emberben gyengeség, de ami egyben örök titok is. Chaplin, számomra eddig csak egy ilyen örök, távoli titok volt. A könyvnek hála, most sok mindent megtudhattam a titkairól, a távolság pedig elillant, mint az angliai köd egy-egy szerencsés, napsütötte szombaton. Elég néhány slendriánul elhelyezett "kriksz-kraksz" egy papírlapon, és mindenki tudja kiről van szó. De vajon tudjuk-e kit takar az örök csavargó jelmez?



Nem tagadhatom, bár a könyv végén, Fabio Stassi egyértelműsíti, hogy a történetben leírtaknak, bár az alapjai szilárdak, a nagy része csak fikció, mégis a szívemhez nőtt, úgy ahogy van. Pedig nem is magamnak, hanem ajándékba vettem. De az a szempár a borítón... Komikusan szívfacsaró. Így hát gyorsan ágyba bújtam Chaplinnel, mielőtt továbbadnék rajta. És milyen jól döntöttem. Lenyűgöző élményben volt részem! Attól tartok, be kell szereznem egy saját példányt is... :)





Enyhén spoileres összefoglalás
A 82 éves Charlie, 1971. december 24-én vendégül látja a Halált. Az Idős Hölgy vinné is, ám Charlie még erőtől duzzad, nem áll készen, így alkut kötnek. Ha megnevetteti vendégét, maradhat még egy évet a Csavargó bőrében. Hat karácsony telik így, és a Halál hatszor fakad nevetésre, hol Charlie, hol saját esendőségén. '77 azonban a csupa duplák éve, Charlie 88 éves, az örök végtelenség kígyózik számaiban, és bár ereje még mindig nincs fogytán, az idő elérkezett. Levelet kezd hát írni Christophernek, a fiának, aki nem ismeri teljesen az apját (és már nem is fogja), csak a vászonról és plakátokról nevető Charlie-t, hogy elmondja ki is az igazi Charles Chaplin, hogy is lett belőle a híres Csavargó. A karácsonyokat összekötő levélrészekben pedig sosem látott filmtekercseken pörgethetjük végig belső mozinkban, egy cseppet sem mindennapi, érdekes, elbűvölő ember életét.
Enyhén spoileres összefoglalás vége








Hálás voltam/ vagyok ezekért a "felesleges falevelekért", mert bevallom nem erre számítottam. Hanem arra, hogy megismerem a már ismert Chaplint, végigszánkázunk a leghíresebb filmek készítésén, és meghajlunk a színész, rendező, zeneszerző... egyszóval A Művész óriás nagysága előtt. Ezzel szemben ő hajlott meg előttünk. A nagy művész, aki a lapok nagy részén még csak ébredezik. Megmutatja magát már mindenhol persze, de inkább az követhetjük nyomon, milyen göröngyös az út a Rivaldafényig. Ismétlem, a történet több része is fikció, nekem mégis így égett be az agyamba, szívembe, és cseppet sem bánom. Charlie se bánná. Sőt, szerintem hamiskás mosolyával nyugtázná. A filmrajongók sem fognak csalódni, vannak azért benne kincsek. Viszont, akiket a celluloid nélküli emberi oldala érdekel, nekik is jó szívvel ajánlom! Sőt, aki csak vágyik valami szívet bizsergető történetre, annak is. Fabio Stassi stílusa lehengerlő, elringató, csak úgy fogytak a sorok, oldalak, mint vonat alatt a sínek... Tatam tatam, tatam, tatam. A hangulat pedig örvénylett körülöttem. 

~ Értékelés: 10/10 és kedvenc!    
Magamtól nem hiszem, hogy felfigyeltem volna a könyvre, nem tudtam, hogy ennyire tudnám Charlie-t szeretni. Kicsit rizikós ilyen legendás alakokról olvasni, mert sokszor lelepleződnek, és rájövünk, a vakító hírnév alatt milyen gyarlók. Chaplinben a gyarlósága a legszerethetőbb. Élhetett bármekkora luxusban, akkor is csak a mi szeretett, kótyagos Csavargónk maradt. Legalábbis e regény szerint. És én hiszek neki, mert hinni szeretnék. A történet akkor is remekül megállja a helyét, ha valakinek - bár nem tudom létezik-e ilyen ember -Chaplin neve semmit sem mond. 






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése