2013. július 7., vasárnap

Így nem szerettem őket...

Nyáry Krisztián: Így szerettek ők

(s így én nem szerettem...)




Mint a legtöbb könyvmoly általában, én sem szeretek könyvet félbehagyni, de sajnos olykor kénytelen vagyok... 

Nagyon vártam ezt a könyvet. És nagyon sokáig vártam. Lelkifurdalásom is van, mert végül egy vidéki könyvtárból kaptam meg, s én most mégis rútul félbehagyom.

Először is azt írnám le miért és mit vártam. Lágy, szerelmes, szélbe súgott vallomásokat. Egyszer régen, még gimiben olvastam egy szerelmes levelet Radnóti Miklós tollából, ami annyira gyönyörű volt, hogy még most is beleborzongok, ha eszembe jut. Azóta érleltem a gondolatot, hogy kellene ilyen könyveket bogarászni, és megnézni mi is rejlik a gyönyörűbbnél gyönyörűbb versek, és regények mögött, de aztán sosem vettem a fáradtságot, hogy ennél tovább is menjek. Ezért is örültem, mikor megláttam, hogy Nyáry Krisztián viszont vette a fáradtságot, és megcsinálta helyettem - és még sok más éhes olvasó helyett - a munka oroszlánrészét.

A borító egyszerűen telitalálat. Finom, érzéki, régiesen kedves, lágy, női, szerelmet sugalló. Egy kis ékszer, egy kis hajtincs, egy kis madárkalicka... A tartalom is szép, igényes, minőségi, rendezett, imádtam a sok régi fotót, verset, napló, regény idézetet. Nagy bizsergéssel kezdtem bele az olvasásba, már előre élvezve az elandalító részleteket, és a legelső Radnótis-Fannis történetnél még úgy is éreztem, hogy kész, örök szerelemre bukkantam én is a könyv által, de aztán sajnos én is megcsalattam... Hamar az arcomra fagyott a mosoly, mikor hőn szeretett íróink, költőink sorra rázták le magukról a finom aranyport, és ami maradt, a rút valóság. Persze, tudatában vagyok én, hogy hajlamos vagyok túlzott naivitásra, és rózsaszín buborékba gubózásra, és hogy képesnek kellene lennem különválasztani az embert az alkotótól, de én ezt nem akarom! Nem akarom tudni ki kit csalt meg, sőt kergetett öngyilkosságba (!!!) az állati ösztönei miatt. Nem akarok egy régi idők Blikkjét vagy Story-ját olvasni. Nem és nem! És nem akarom, hogy a fiatalok is elolvassák, és órán azt mondják, de tanár úr/ tanárnő, miért kell nekünk erről az emberről tanulni, mikor a gyönyörűen fénylő versei mögött csak egy csélcsap házasságszédelgő volt? Jogos lenne a kérdés és feltevés...

A másik dolog, amiben egy kedves molytársammal Védával kell, hogy maximálisan egyetértsek az, hogy ezt a színvonalat, vagy talán még magasabbat is molyos barátaink is bőven megütik, lelkesen, szorgosan gyűjtik az adatokat, képeket, háttértörténeteket, s mindezt önszorgalomból, szórakozásból és szórakoztatásból, anélkül, hogy nyereségvágy hajtaná őket... 

Értékelem én Nyáry úr kezdeményezését, főleg, hogy az egész a mai, legnépszerűbb és első számú közösségi hálóról indult, így próbálván népszerűbbé tenni az olvasást (?), de most majd csak annyi változik, hogy bulik alkalmával nem csak Fluor Tomit vagy VV cukimukikát beszélik ki csúnyán, hanem Petőfit Sándort vagy Móricz Zsigmondot is. 

Ez csak személyes véleményem, nem kell komolyan venni, nem azért tettem közzé, hogy bárkit is megbántsak vele, egyszerűen csak kikívánkozott. 

A könyvet, mivel nem olvastam végig, nem értékelem. Sajnálom, hogy így alakult, mert nem erre számítottam, de ez van. Lépjünk túl rajta. :) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése