2012. szeptember 29., szombat

Suzanne Collins: Mockingjay - End of the Games




"(…) My guess is that fearful events are the   hardest to root out. They're the ones we naturally     remember the best, after all." 

Nos igen, ezzel egyet értek, abban viszont egészen biztos vagyok, hogy ez nem az a kötet lesz, amire még sokáig és amire a leginkább emlékezni fogok...






A történet (és szereplők alakja) nem lángra kapott, hanem ki- és elégett. 

Sokaktól hallottam már előre, hogy a könyv kb. 70%-áig ne is reménykedjek eseménydúskálásban, ami bevallom engem szerintem sokkal kevésbé zavar, mint a nagy többséget. Szeretek a lassú vízzel partot mosni, persze csak akkor, ha a víz a partra hord egy-egy "kincset". Nem is nevezném pangásnak, ami a könyv nagy részében zajlik, mert azért, csak úgy, mint már az előző résznél is, történik egy s más, igaz nem olyan világrengető mozzanat. Viszont ez a military irányzat nagyon nem tetszett. Már csak azért sem, mert relatíve lányos lány módjára amúgy sem rajongok a műfajért, de ráadásul ezen még azt is éreztem, hogy ilyesmi lenne Ryan közlegény megmentése "pinky-glossy" változata. 

Katniss olyan, mint egy terhes, hisztériás nő, fél percenként változtat nézőpontot, tervet, sokszor már követni sem tudom / akarom most akkor mit is, hogy is... De ez már az előző részben is zavart. Megszökjek? Lázadjak? Megöljem? Ne öljem? Robbantsuk? Miért robbant?

Peeta hivatalosan is a közveszélyes falu bolondja lesz, Galeről pedig épp annyi derül ki, mint eddig. Semmi. Bánya, család, Katniss, okos, talpraesett, üres... 

Hát szóval nem is húzom sokáig ezt a bejegyzést, biztos már sokaknak lerágott csont ez is. A lényeg, hogy nekem kipukkadt a lufi, elhamvadt a tűz... A tűz ami igazán nem is lángolt. 

President Snowból egy vérfröccsös rózsavízköpő lett. Amennyire kirázott tőle a hideg az előző részben, annyira ízét vesztett rágóguminak éreztem. 

A többi szereplő is csak hullámpapírból hajtogatott origami figura maradt. Mi sem bizonyítja jobban, mint hogy sokszor miközben olvastam, le sem esett, hogy meghaltak, és később, mikor erre utaltak lapozhattam vissza, hogy ja, már ez sem él? Így voltam a nagy nagy csavarral is, fel sem tűnt, hogy az íj Coin fejét hasította ketté nem Snowét. Gizike, gőzeke... 

A végéért meg már tényleg nagyon kár szót fecsérelni, Gale önként és dalolva kilépett a képből, snitt, Katniss nyímnyám kapcsolatban éldegél Peetaval, snitt, hosszas unszolásra pottyant néhány gyereket, snitt, akik nem tudják miféle földön táncolnak, snitt. De persze mindezek előtt még megszavazza, hogy folytatódjanak a Hunger Games-ek, mindezt Primért. Primért? Most komolyan? Ő lenne az első, aki tűzzel vassal harcol ellene. De hogy miért a vezetők gyerekei menjenek és ne maguk a vezetők, azt végképp nem tudom. Ezeknek a saját fattyaikért sem vérzik szerintem a szívük... Még az a szerencse, hogy Collins kisasszonynak nem jutott eszébe még egy részt összedobni ezen a szálon elindulva. Talán ő is érezte, hogy ami sok az sok. De még inkább kevés.

~ Értékelés: 10/2     Savanyú a szőlő. Mindegy, megvolt, legalább nem emésztem magam miatta... 

2 megjegyzés:

  1. Egyetértettünk nagyon! :)
    Legjobban ez a rész tetszett: "Galeről pedig épp annyi derül ki, mint eddig. Semmi. Bánya, család, Katniss, okos, talpraesett, üres..."
    És örülök, hogy nem csak én láttam ennyire papírmasénak a szereplőket. Mindamellett, hogy szeretem Gale-t (emlékezz csak hogy estem ki a moziszékből, jajjj anyám! :D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hogy is feledhetném... estem én is utánad :D :P

      Törlés